Jól megszívatott minket a Facebook a csoporttagok törlésével


A hétvégén igazi pánik söpört végig a vállalkozói társadalmon a Facebook, vagyis pontosabban a Facebook csoportok miatt. Született is jó pár cikk, a kedves marketinges kollégák gyorsan megírták a tapsikoló, lelkendező irományaikat, hogy ők legyenek az elsők, akik beszámolnak erről a fergetegesen jó hírről; az egyetlen szépséghibája a dolognak, hogy iszonyat dilettáns cikkek születtek – hiába, ilyenkor azért előjön, hogy ki ért valójában a témához és ki az, aki csak ugatja. Mert ha legalább egy percet gondolkoztak volna, akkor ezek a lelkesen csápoló cikkek biztosan nem születnek meg. Ha már tudsz levegőt venni a felháborodástól, akkor olvass tovább és megérted, miért akadtam ki ezen a tömény hülyeségen.

Már megszokhattuk az utóbbi időben, hogy Mark Zuckerberg úgy viselkedik a Facebookkal, mint strandoló kisgyerek a homokvárral: miután fáradságos munkával és energiát nem kímélve felépítette, hirtelen nekiront és próbálja  látványosan szétrombolni az egészet. Most újabb húzásának örvendezhetünk, ezúttal a Facebook csoportokra vetette rá magát. Nézzük, mi is történt tulajdonképpen!

A Facebook csoportokban felbukkant egy ilyen értesítés:

Most rögtön fel is merülhet bennünk a gondolat, hogy egyáltalán kik azok az inaktív tagok. A Facebook így fogalmaz: “akik csatlakoztak egy adott csoporthoz, de soha nem keresték fel”. Ha józan paraszti ésszel próbáljuk értelmezni a szöveget, akkor kétféle ember tartozik ebbe a kategóriába:

1) Olyan ember, aki valamikor, valamiért önszántából csatlakozott a csoportba, de aztán nem foglalkozott vele,

2) Olyan ember, akit valamelyik ismerőse önkényesen beletette az adott csoportba.

Az első eset olyankor szokott megtörténni, amikor megtetszik egy csoport, például mert jobboldalt felajánlotta a Facebook, és te rá is kattintasz a csatlakozás gombra. Viszont a jóváhagyás, a beengedés nem történik meg azonnal, pár óra/nap, nagyon extrém esetekben akár hetek vagy hónapok is eltelhetnek a beengedésig. Közben az ember ezernyi más dologgal van elfoglalva, és ha közben be is engedik az adott csoportba, addigra már réges-régen elfelejtette, hogy valaha is jelentkezett oda, így nem lép be, nem néz körül.

A második eset pedig olyankor történik, amikor valamelyik kedves, vagy éppen kedvetlen ismerősöd úgy gondolja, hogy a megkérdezésed nélkül beletesz egy csoportba, akár a sajátjába, akár máséba. Például a N……. nevű MLM-es cég azt tanítja a tagjainak, hogy csináljanak maguknak egy-egy szépséggel foglalkozó csoportot, majd jelöljenek ismerősnek minél több embert, és aztán önkényesen pakolják őket be a csoportjukba, mert az mekkora marketing már. Hát most lehet, hogy ez a fantasztikus cég csődbe fog menni, mert ezzel a húzással a Facebook kivette a kezükből ezt a lehetőséget. Ugyanis most már hiába próbálod berakni az ismerőseidet a csoportokba, ez nem lesz ennyire egyszerű. Meghívót kapnak majd és ők fogják eldönteni, hogy be akarnak-e lépni, vagy sem.

(Megjegyzés: valójában nem teljesen egyértelmű, hogy a Facebook kiket ért inaktív tag alatt, mert a csoportokban lévő üzenet erre a 2 lehetőségre utal, viszont a “Meghívva” fül azt érzékelteti, hogy csak azokról az emberekről van szó, akiket másvalaki adott a csoporthoz. Jellemző, hogy ködösítenek, bár igazából ez majdnem lényegtelen az ügy szempontjából. Jelen állás szerint nagyon úgy néz ki, hogy csak az önkényesen hozzáadottakra vonatkozik a dolog)

Eddig bárki szabadon adhatta hozzá az ismerőseit csoportokhoz, ezt sokan rettenetesen utálják, ami érthető is. Én is a hajamat tépem, amikor felfedezem, hogy tagja vagyok különféle politikai csoportoknak, amikor pedig egyáltalán nem érdekel a politika, és soha az életben nem lépnék be magamtól egyetlen ilyen csoportba sem. És a szépségápolással foglalkozó ezredik csoport sem érdekel, ha már itt tartunk. Úgyhogy ebből a szempontból örömteli ez az újítás, de persze éppen ezért nagyon sokan lesznek olyanok, akik szidni fogják Zuckerberget, mint a bokrot, hiszen egy kétséges hatékonyságú és erőszakos, de mégis sokak által használt eszközt vett most ki a kezükből. 

Egyébként a https://www.facebook.com/groups linkre kattintva te is láthatod, milyen csoportoknak lettél a tagja anélkül, hogy erről a leghalványabb fogalmad lett volna, és azt is, hogy melyik kedves ismerősöd adott hozzá:

A Facebook igazán szépen fogalmazott a Csatlakozom/Elutasítom gombokkal, de a szomorú igazság az, hogy szó sem volt eddig ezekről, ha beleraktak egy csoportba, akkor benne is voltál és kész: nem elutasítani tudtad a meghívást, hanem ha nem tetszett a tagság, akkor kiléphettél. Most ennek lesz vége, ha minden igaz.

Magánemberként tehát abszolút örülök, csak közben vállalkozó is vagyok…És most jön a fekete leves.

A marketingesek többsége lelkendezve fogadja ezt az újítást, mert hogy mennyire király, hogy végre nem lesznek benne az inaktív tagok a csoportban, hurrá, hurrá, juhéjj. Csak kár, hogy a drága kollégák menet közben elfelejtettek gondolkozni. Vagy csak simán nem értenek a Facebook csoportokhoz…

Nem, sajnos nem annyira király, ha kevesebben vannak a csoportban. Ugyanis minél nagyobb egy csoport (értsd: minél több tag van benne), annál gyorsabban, dinamikusabban növekszik. Ennek nagyon egyszerű oka van: a Facebook mindenki számára felkínálja belépésre (a hírfolyamtól jobbra lévő oszlopban) azokat a csoportokat, amelyeknek az illető ismerősei már tagjai. Tehát értelemszerűen minél több tag van egy csoportban, annál több embernek ajánlja fel a csoportot a Facebook csatlakozásra, így aztán a csoportok taglétszáma nem lineárisan, sokkal inkább exponenciálisan növekszik. Míg a kicsi csoportokba alig 1-2 ember érkezik naponta (vagy hetente), addig a nagy csoportokba naponta tucatjával érkeznek az emberek. Mégis ki a fenét zavar, hogy vannak ott inaktív tagok is, amikor az ő ismerőseiknek is felkínálja a Facebook a belépést, és belőlük akár a csoport legaktívabb tagja is válhat?

Teljesen irreleváns, hogy vannak-e inaktív tagok a csoportban vagy sem. Bakker, ez nem e-mail lista, ahol az inaktív tagok sokba kerülnek és rontják a megnyitási arányokat! Ébresztő, a Facebook csoportok használata ingyenes! Az inaktív tagok nem ártanak senkinek, sőt, a jelenlétükkel hozzájárulnak a csoport gyorsabb organikus növekedéséhez.

És azt is jó tudni, hogy az emberek sokkal jobban kedvelik a nagyobb csoportokat, a kisebbeket kerülik. Tehát miért is olyan baromi jó, hogy a csoportjaink kisebbek lettek, kérdem tisztelettel?

Összegezve tehát a változás hozadékait:

  • POZITÍV: magánemberként örülhetünk, végre nem tudnak önkényesen belerakni olyan csoportokba, ahova nem akarunk belépni.
  • NEGATÍV: pár szegény MLM-est jól megszívattak ezzel a húzással 
  • NEGATÍV: nekünk vállalkozóknak sem jó a kisebb csoport, mert lassabban fog fejlődni. De legalább látjuk, hogy kik az inaktív tagok…

Ez utóbbi azért is hülyeség egyébként, mert a Facebook csoportok (mint ahogy a honlapok, fórumok és minden egyéb olyan hely, ahol emberek olvashatnak/írhatnak) olyanok, mint egy jéghegy: van, ami látszik – azok az emberek, akik mindenhez hozzászólnak, mindent kommentelnek, aktívak – és vannak azok az emberek, akik ugyan semmihez sem szólnak hozzá, de mindent látnak. Nekem is van olyan ismerősöm, akit még az életben nem láttam hozzászólni semmihez, de szó szerint idézi az összes posztot abból a csoportból, amiben benne van. Elvileg tehát ő “inaktív”, közben meg a francokat – ott van és figyel.

Most tehát a csoportodban a tagok menüpontban, oldalt láthatod őket csoportosítva:

Most a Meghívva menüpontban megtalálod azokat az embereket, akiket valaki meghívott a csoportba, de még nem fogadták el (az előbb említettem, hogy elvileg azok is inaktívak, akik saját maguk akartak csatlakozni és aztán nem keresték fel a csoportot; lehet tippelgetni, hogy őket is ide teszi-e a Face vagy sem):

Ezeket az embereket eltávolíthatod a csoportból, vagy pedig küldhetsz nekik emlékeztetőt. Remélem, nem kell mondanom, hogy melyiket javaslom a kettő közül…

A “Nem érhető el” fülön azok az emberek vannak, akiket letiltott a Facebook, őket is törölheted például, a “Letiltva” fülön pedig azok vannak, akiket te magad tiltottál le/ki a csoportból.

Összegezve, ez az újítás semmi fantasztikusat nem hozott az életünkbe, de azért persze nem kell a kardunkba sem dőlni. A csoportjaink sajnos kisebbek lettek, ez szomorú, de majd megnőnek újra.

Ne felejtsd el, az országban egyedül nálunk találsz önálló tananyagot a Facebook csoportokról. 

 

Facebook Csoportok Marketingje AKCIÓ január 25-ig:

12.900 Ft helyett csak 9.900 Ft, ajándék Facebook Hirdetés Checklista tudásanyaggal

Ide kattintva rendelhető Magyarország egyetlen, egyedülálló tudásanyaga a Facebook csoportokról >>>

Oszd meg, ha tetszett!
Share

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.