Miben jobb a Facebook csoport, mint a Facebook oldal?


A Facebook Csoportmarketing Tanfolyam április végén indult először, és már akkor azt tanítottam, hogy a csoport mennyivel hatékonyabb az oldalnál. Sok elutasítással találkoztam, vannak olyan szakértők, akik még néhány hete is azt elemezték, hogy márpedig az oldal mindenek felett. Most viszont egyre inkább azt tapasztalom, hogy az emberek kezdenek felébredni a téli álomból, és rádöbbenni arra, hogy a csoportok tényleg sokkal hatékonyabbak.

Nem állítom természetesen, hogy mindenkinek egyforma hatékonyságú a csoportja, mint ahogy az oldalak sem azok, sőt, maguk a vállalkozások sem. De aki – a tanácsomat megfogadva, vagy éppen tőlem teljesen függetlenül – csoportot indított az utóbbi időben, az tapasztalhatta, hogy mennyire hatékony eszköz ez.

Nem a levegőbe beszélek. Lassan egy éve foglalkozom Facebook oldalak kezelésével, és már ez alatt az idő alatt is megfigyelhető volt a Facebook oldalak elérésének teljes leamortizálódása. 

Egy példa: kb. 2000 lájkos oldal esetében tavaly év végén egy-egy posztot még 600-800 ember látott. Most? 50-100 maximum. De van olyan oldal, ahol ez a szám 20-30. Persze, megteheted, hogy kiemeled a posztot. Már 100 Ft / poszt is varázslatos hatással bír. De ha minden posztot kiemelsz, az nem kevés pénzbe kerül. Természetesen most nem azokról a cégekről beszélek, akik havi több százezer forintot költenek el a Facebook reklámokra, hanem a kisvállalkozókról, akiknek azt sem árt meggondolni, hogy elköltenek-e 5-6000 Ft-ot is akár olyasmire, ami közvetlen megtérülést nem fog hozni. Az ugyanis, hogy a posztjaid olvasásának hatására ki fog vásárolni tőled, elég nehezen mérhető dolog.

Mindezek ellenére nem biztatok senkit sem arra, hogy hagyja a fenébe a Facebook oldalát. Semmiképp ne hagyd abba, hiszen erre szüksége van egy vállalkozásnak, csak tudomásul kell venni: az oldalak már nem olyanok, mint régebben.

Nem is beszélve arról, hogy a Facebook hamarosan ismét csökkenteni fogja az oldalak elérését – ezúttal már gyakorlatilag a nullára, hiszen ennél gyatrábbak már nehezen lehetnek az elérések…

Összefoglaltam, miben jobb a csoport és miben az oldal, íme:

1. A csoport aktivizál. Alig lézeng valaki az oldaladon, épp csak 1-2 ember lájkol, a posztokat csak te osztod meg, és már csak az anyukád szól hozzá a posztokhoz? Na, a csoportban nem kell ettől félned. Az emberek ott sokkal, de sokkal aktívabbak. Hozzászólnak, véleményt nyilvánítanak, sőt új posztokat indítanak! Ennél egyszerűbben nem ismerheted meg a célcsoportod igényeit, gondolatait, preferenciáit!

2. A csoport kényelmes! Miről írjak már megint? – kérdezed magadtól nap mint nap, amikor posztot kéne írni az oldaladra. A csoportban nem kell agyalnod, mert a csoporttagok gondoskodnak a témákról! Ha sosem nyitsz saját posztot, még akkor is pöröghet a csoportod!

3.  A csoport ingyenes. Persze hogy Mark Zuckerberg mikor ébred arra, hogy ezen változtatni akar, nem tudhatjuk. De amíg nem, addig használjuk csak ki szépen a lehetőségeket!

4. A csoport magától növekszik. Míg az oldalra súlyos pénzekért tudsz csak lájkolót szerezni, akik megnyomják a like gombot és utána esélyes, hogy soha többet nem látod őket, addig a csoportba ingyen jönnek a jelentkezők. A tanfolyamom zárt csoportja kicsinek számít, hiszen jelenleg közel 80-an vagyunk, mi ez a nagy, több tízezres csoportokhoz képest. És mégis, napi szinten jelentkeznek bele olyan emberek, akiket el kell utasítanom, mert csak tanfolyamosok lehetnek a tagjai a csoportnak.

5. A csoportban vannak olyan funkciók, amelyek máshol nincsenek. Például: kérdést/szavazást írhatsz ki – az egyik leghasznosabb funkció, ha az oldalakon lenne erre lehetőség, az hatalmas fegyvertény lenne, de hát ott már nincs ilyen (most már a csoportokon kívül csak az eseményeknél lehet kérdést kiírni, na de azokat még annyian sem használják, mint a Facebook csoportokat.) Update: már az oldalon is lehet szavazást kiírni, de csak 2 lehetőség közül lehet választani, és nem lehet új lehetőségeket hozzáadni.

Fel tudsz tölteni fájlokat, amihez nem kell külön alkalmazásokat telepíteni.

És itt is használhatsz olyan funkciókat, amelyek hasznosak: fotóalbumokat készíthetsz, egyedi borítóképet csinálhatsz, rögzítheted a felső posztot, eseményt írhatsz ki.

6. Te döntesz arról, hogy ki mit láthat. Az oldalról és az azon megjelent tartalmakról nem döntheted el, hogy ki láthatja és ki nem, ott minden nyilvános. Maximum kitiltod onnan a kellemetlenkedő egyedeket. Az egyik ügyfelem oldalán a konkurencia írt egy értékelést – a sok 5 csillag mellé adott egy kicsit kevesebbet…Mit tudsz tenni az ilyenek ellen? Semmit! A csoportban viszont te magad dönthetsz arról, hogy ki léphet be oda és ki láthatja azt, ami odabent van.

Persze vannak dolgok, amelyek nem valósíthatók meg a csoporton belül: például a fizetős reklám.

Tegyük tisztába egy kicsit a dolgokat!

Fontos marketing alapelv, hogy a drága hirdetéseket új érdeklődők szerzésére használjuk. Ha egy érdeklődőt már megszereztünk, akkor őt ingyenes módszerekkel érjük el a továbbiakban (pl. hírlevél, vagy maga a zárt csoport!).

A Facebookon ez ugyanígy kellene, hogy legyen. A fizetős reklámok célja, hogy újabb és újabb vevőket és érdeklődőket szerezzünk: olyanokat, akik még nem vásároltak nálunk.

Most már ugye olyan mértékben csökkentek az oldalak elérései, hogy nem elég egyszer fizetnünk.Fizettünk akkor, amikor megszereztük az érdeklődőt (=amikor lájkolta az oldalunkat), és fizetünk újra meg újra, mikor el akarjuk őt érni, holott ez nem normális dolog, hiszen egyszer már fizettünk érte!!!!!

Nem normális dolog duplán, triplán, sőt ki tudja, hányszor fizetni egy emberért!

A csoportban nincs ez a probléma, mert fizetés nélkül is elérhető a célközönség. Ezért nincs értelme a tisztelt szakértők hőbörgésének, amiért “csoportban nincs lehetőség hirdetni”. Nincs, de nem is kell. Ahogy az oldalon SEM kellett (és nem is lehetett), amíg normálisak voltak az elérések.

Hogy meddig marad ez így, nem tudhatjuk, de mindenesetre használjuk ki!

Ha már nem lesz ilyen lehetőség, találunk másikat. 😉

Összefoglalva: a csoport egy olyan hatékony marketingeszköz, amelyet egyetlen vállalkozónak sem szabad kihagynia az eszköztárából.

Oszd meg, ha tetszett!
Share

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.